AD-blacklist1

2015
már.
23

Taxis háború!

uberKomoly reklámkampánnyal igyekezett magához csábítani utasokat a hétvégén az Uber, aminek nem örültek a hagyományos taxitársaságok, amelyek egyébként a kormánytól várnának megoldást.

 

 

 

,,Az Uber hét végi promóciója – amelynek keretében minden felhasználó legfeljebb tíz ingyenes utazást vehetett igénybe – tovább mélyítheti a konfliktust a hagyományos és az okostelefonos fuvarközvetítő szolgáltatók között.
– Azok az applikációk, amelyek az utóbbi időben megjelentek, s amelyek alapján hatósági engedély nélkül lehet fuvarozó tevékenységet folytatni, minden tekintetben károsak a személyszállításra – mondta a Napi Gazdaságnak Metál Zoltán, az Országos Taxi Szövetség elnöke. Jelenleg több mobiltelefon-alkalmazás is van, amelyek közül a Wundercar és az Uber a legismertebb.


A taxispiacon okozott kár mértékét nem kívánta megbecsülni a szakember, de azt hangsúlyozta, hogy komolyan kell venni az új piaci szereplőket. A taxisszervezetek – tette hozzá – elfogadják egy új versenytárs megjelenését, de elvárják, hogy a kormányzat hozzájuk hasonló feltételeket szabjon számukra is. (...)


– Az Uber kezdettől fogva elkötelezett a döntéshozókkal folytatott konstruktív párbeszéd mellett, s bízik abban, hogy továbbra is egy olyan konstruktív dialógust folytathat a törvényalkotó és szabályozó szervekkel, amely segít előremutató szabályozási keret kialakításában – mondta Rob Khazzam, az Uber magyarországi bevezetésért felelős vezetője. (...)
Rob Khazzam kifejtette, hogy az uberX nem egy kereskedelmi értelemben vett taxicég, és az „utazásmegosztás” ilyen jellegű formája alapjában véve különbözik a kereskedelmi tevékenységet végző hivatásos taxizástól."


A Napi Gazdaság teljes cikeke itt olvasható.