AD-blacklist1

2014
dec.
16

Útdíj: korlátozott igen és határozott nem

katyuA főpolgármester és a fővárosi kerületi polgármesterek többsége azt javasolja, hogy a januártól bevezetendő új útdíjrendszernek legyen egy egyéves próbaidőszaka; a bevezetést követő egy év elteltével pedig forgalomszámlálási adatok alapján a kormány a fővárossal közösen tekintse át, pozitívak-e a tapasztalatok. Az agglomeráció viszont elégedetlen.

 

 

 

- A főváros bízik benne, hogy az útdíjból származó bevételek egy részét a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozására fordítják. Az új rendszer hatással van a 2016-tól bevezetendő fővárosi dugódíj tervezetére, ezért nem zárható ki, hogy azt több zónás modellben dolgozzák ki – mondta hétfő délutáni sajtótájékoztatón Tarlós István főpolgármester, miután egyeztetett az útdíj kérdésében a kerületi polgármesterekkel.


A főpolgármester idézte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfői, legfrissebb álláspontját, miszerint a Pest megyére vonatkozó, évente 5 ezer forintba kerülő útdíjmatrica értelemszerűen az M0-s körgyűrűre és az autópályák bevezető szakaszára is érvényes lesz. Budapest belterületén pedig a sztrádák nem gyorsforgalmi, hanem főútnak minősülnek, ahol a díjfizetési kötelezettség fel sem merül. Tarlós István kiemelte: a Megyeri híd sem lesz fizetős, hiszen azt „már korábban kivették a csomagból”. Mindezek a fejlemények pozitívak a kormány részéről – tette hozzá.


A fővárosnak – a kormánnyal egyeztetve – át kell gondolnia a dugódíj koncepcióját, mert az eredetileg azzal számolt, hogy a körgyűrű minden szakasza díjmentes lesz. Tarlós István hangsúlyozta: folyik a tervezés ez ügyben, „több zónában is gondolkodunk”. Emlékeztetett rá, hogy a dugódíj kikerülhetetlen, hiszen azt az M4-es metró uniós támogatásáért cserébe feltételként vállalta a 2010 előtti városvezetés. Az pedig természetes, hogy a kormány is igyekszik előre gondolkodni – jegyezte meg.


Tarlós István elmondta: a főváros meggyőződése, hogy a közlekedésből származó többletforrások a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozására fordítandók, ami 25 éve megoldatlan. A kormánytól ezt kérik, valamint azt, hogy a várost elkerülő körgyűrű „funkcionális értelme ne csökkenjen”. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy mielőbb meg kellene építeni a körgyűrű 10-es és 11-es főút közötti, még hiányzó szakaszát. A főpolgármester megjegyezte, hogy a teherautók behajtásának kérdésével külön is kell foglalkozni.
- Az előttünk álló feladat kettős, a kormány és a főváros egyaránt érintett és érdekelt a megoldásban, a kormányt is nyilvánvalóan ez vezette – mondta a főpolgármester. Úgy fogalmazott: itt maradt a Demszky-korszakból a dugódíj kényszere, továbbá források kellenek a főváros közösségi közlekedésének finanszírozásához. Tarlós István hozzátette: koherenciazavar látszik az egy hónappal ezelőtti autósellenes propaganda, illetve a mostani, hirtelen támadt ellenkező értelmű kommunikáció között.

 

Gajda Péter, Kispest szocialista polgármestere a Népszabadságnak azt mondta: Tarlósnak közgyűlést kellett volna összehívnia, nem a kerületvezetők általa korábban gittegyletnek minősített gyülekezetét.
A XIX. kerület vezetője a találkozón azt javasolta, hogy egyetlen mondatban állapodjanak meg: ellenzik az M0-s fizetőssé tételét. Miután ez nem sikerült, megköszönték az ellenzéki polgármesterek részvételét, és a fideszesek immáron nélkülük határoztak a próbaüzemről. Gajda erre azt mondta: elfogadhatatlan, hogy hatástanulmányok helyett menet közben tesztelik a rendszert, ráadásul az eredmény kiszámítható: nő a fővárosi úthálózat terhelése.
Karácsony Gergely (PM) zuglói polgármester szerint az útdíj bevezetése pénzbehajtás, közlekedésszervezési koncepcióba nem illeszkedik. A találkozó egyetlen célja az volt, hogy lecsillapítsák a kerületi kormánypárti elöljárókat, ami annak ellenére sikerült, hogy egyetlen városrésznek sem érdeke a fizetős M0-s. Tarlós szerint a döntésben szerepe volt annak, hogy a Megyeri híd használatáért nem kell fizetni.

 

Elégedetlenek


Agglomerációs települések vezetői csütörtökön tárgyalni fognak arról, mit tehetnének azért, hogy megakadályozzák a kormánynak az útdíjrendszer megváltoztatására vonatkozó terveit - tájékoztatta Budaörs polgármestere hétfőn az MTI-t.
Wittinghoff Tamás azt követően adott ki közleményt, hogy hétfőn Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára találkozott az érintett települések polgármestereivel, ahol a megyei matricarendszer bevezetése, az M0-s körgyűrű és a Budapestre bevezető autópályaszakaszok fizetőssé tétele volt a téma, majd erről a szaktárca közleményt adott ki. Fónagy János államtitkár délutáni közleménye szerint a tervezett útdíjrendszer kedvező változásairól tájékoztatta 19 települési önkormányzat képviselőit. Az államtitkár kifejtette: az 5 ezer forintos éves megyei matrica megvásárlása havi szinten egyetlen liter benzin árának felel meg, 400 forintnyi kiadást jelent. Ez sokkal olcsóbb a majdnem 43 ezer forintos éves országos matricánál. Az autópályák elkerülése - az időveszteséggel nem is számolva - a hosszabb megtett út miatt ennél jelentősen magasabb költséggel járna - tette hozzá Fónagy János.


Wittinghoff Tamás kijelentette: a jelenlévő fővárosi és agglomerációs polgármesterek pártállástól függetlenül, egyöntetűen elutasították a szakaszok fizetőssé tételét. Többek részéről valóban elhangzott, hogy elfogadhatónak tartják az autópályák használatának arányossá tételét, ugyanakkor ebből egyáltalán nem következik az, hogy ne maradhatna továbbra is ingyenes az M0-s körgyűrű és a bevezető autópálya-szakaszok - tette hozzá a budaörsi polgármester.
Szerinte a minisztérium közleménye azt a látszatot kívánja kelteni, mintha a tárgyaláson a településeik érdekeit képviselő polgármesterek egyetértettek volna a kormányzat valamennyi javaslatával. A polgármester jelezte: megütközéssel fogadták azt is, hogy mindössze 1,7 milliárd forintos bevételt remél a kormány attól az intézkedéstől, amely "súlyosan veszélyezteti a peremkerületekben és az agglomerációban élők nyugalmát".


(MTI - budapest.hu - nol.hu)