AD-blacklist1

2014
nov.
26

Lefokozták a BKK-t

BKK1Döntött szerdán a közlekedésszervezési koncepció alapelveiről a Fővárosi Közgyűlés, ezzel a Budapesti Városigazgatás Holdingba integrálták a Budapesti Közlekedési Központot (BKK), vagyis megszűnt az önállósága. A Fidesz mellett az MSZP is megszavazta az átalakítást. A civilek között sincs egységesség a témában.

 

 

 


A koncepció alapelvei között rögzítették, hogy a BKK Zrt. és a főváros közötti, a BKV Zrt. tulajdonosi jogainak gyakorlására irányuló megbízási szerződést, így a BKK-nak a BKV feletti egyes tulajdonosi irányítási, utasítás adási jogait megszüntetik. A BKK Közút Zrt.-t leválasztják a BKK-ról, majd mindkét céget a Budapesti Városigazgatás Holdingba integrálják, a főváros egyes tulajdonosi jogainak gyakorlását így átadják a BVH-nak.


Az előterjesztést eredetileg 27 igen, 3 tartózkodó és 1 nem szavazat ellenében fogadta el a testület. A szavazásnál tartózkodott Gy. Németh Erzsébet (DK) és Hajdu László (DK), a XV. kerület polgármestere és Csárdi Antal (LMP), nemmel Karácsony Gergely PM-es politikus, a XIV. kerület polgármestere szavazott.
Délután azonban az Együtt az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte: nem értenek egyet a Vitézy Dávid és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elleni hadjárattal. Az Együtt - a Korszakváltók Pártja nem támogatja budapesti közlekedési koncepcióról szóló fővárosi közgyűlési előterjesztést. Az Együtt fővárosi közgyűlési képviselője, Székely Sándor nemmel kívánt szavazni, az előterjesztéssel nem értett egyet, a szavazási eljárás során félrenyomott, ezt hivatalosan is jelezte az illetékeseknek.


Az elfogadott határozat szerint a közlekedésszervezői feladatellátás alapvetően továbbra is a BKK feladatkörét képezi. A közutak kezelésével, fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos közfeladatok azonban a BKK Közúthoz kerülnek. A jövőben önálló gazdasági társaságként működő BKK Közút a saját nevében és javára szedné be a közútkezelési díjakat, és ugyancsak oda csoportosítanák át a taxiállomásokkal kapcsolatos feladatokat. A személyszállítási szolgáltatás és az azt közvetítő szolgálatok ellenőrzése a BKK-nál marad.
A közlekedésfejlesztési projektekkel kapcsolatosan arról döntöttek, hogy a BKK a már folyamatban lévő és közeli lejáratú fejlesztési feladatokban eljár a mielőbbi lezárás érdekében. A többi folyamatban lévő vagy tervezett fejlesztésekkel kapcsolatos feladatokat pedig megosztják a Főpolgármesteri Hivatal, a BKK, a BKK Közút, a BKV és az Enviroduna között.


Tarlós István főpolgármester az ülésen azt mondta, nem ördögtől való dolog az, amit szeretnének: a tulajdonosi jogokat a törvény által címzett jogos tulajdonos visszakéri. ,,Mi a probléma azzal, hogy a tulajdonos akar rendelkezni az őt illető jogokkal? " - tette fel a kérdést a főpolgármester, hangsúlyozva: az eredeti elképzelés szerinti működést szeretnék megvalósítani, és nem akarják, hogy a BKV ,,egy minden szempontból kiszolgáltatott rabszolga szerepébe süllyedjen". (MTI)

 

 


Új cég, új főnök

A Fővárosi Közgyűlés jövő év január 15-től hozza létre a Budapesti Városigazgatás Holding (BVH) Zrt.-t. A testület Bán Tamás jogászt választotta - határozatlan időre - a BVH vezérigazgatójának, egyben a társaság igazgatósága elnökének. Bán Tamás a vezérigazgatói tisztséget munkaszerződéssel, bruttó havi 1,6 millió forint díjazással, éves bruttó alapbére 15 százalékának megfelelő prémium megállapításának lehetősége mellett látja el. Az igazgatóság elnökeként - mint vezető tisztségviselő - bruttó havi félmillió javadalmazásban részesül majd.
Az új holding feladatait kiterjesztik az úgynevezett vegyes, nem kizárólagosan önkormányzati tulajdonú városüzemeltetési társaságokra: a Fővárosi Vízművekre, a Fővárosi Csatornázási Művekre, valamint a Budapesti Dísz- és Közvilágítási társaságra.
Létrejön a városigazgatói tisztség, amelyet az új városüzemeltetési holding mindenkori vezérigazgatója tölt be. Feladata a szoros kapcsolatrendszer kialakítása a holding és a főváros között. (MTI)


KImúltak a csodafegyverek

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője úgy fogalmazott: az előző ciklus "csodafegyverei", a Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Városüzemeltetési Központ kudarcot vallott, "káoszba fulladt" a két szervezet. Ezért támogatják, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) olvadjon be az új városigazgatási holdingba. Karácsony Gergely azért nem szavazta meg az új fővárosi városüzemeltetési koncepciót, mert attól tart, kevésbé lesz hatékony az új rendszer, és sérül a közlekedésszervezésben az eddig tapasztalt rendszerszintű gondolkodás. A PM-es politikus erről a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése után beszélt az MTI-nek.


Nincs egység

A civil szakmai szervezetek közül nem mindegyik ért egyet az átalakítással. A Critical Mass, a Magyar Kerékpárosklub és a Levegő Munkacsoport közös felhívást tett közzé még a döntés előtt, ebben egy sor kérdést feltéve utalt a BKK hasznosságára.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) Facebook-oldalán kommentált:
,,A közgyűlésen a képviselők (minden oldalról) szóvá tették, hogy a BKK sorozatosan megkerülte a közgyűlést döntéseivel, márpedig a törvény értelmében ez az ő hatáskörük, amit vissza akarnak kapni. Egyetlen cég sem működhet tulajdonosi kontroll nélkül.
Értesüléseink szerint ismét lesz olyan bizottság, amely a közlekedési napi kérdésekkel fog foglalkozni, a BKK oda terjesztheti be elképzeléseit pl. a paraméterkönyvi változásokkal kapcsolatban. Négy éve nem látott senki paraméterkönyvet a képviselők közül (kevésbé tájékozottak számára: ez az adatsor rögzíti a közösségi közlekedési szolgáltatás paramétereit, tehát hogy mikor milyen járművek milyen menetrend és szolgáltatási szint mellett kell közlekedjenek) és mostantól ismét látni kívánják. Ha ez a változás megtörténik, akkor ennek örülünk, mert a BKK minden információt elzárt, még közérdekű adatigénylést is megtagadott, a teljesen önjáró - és mint látható nem is igazán törvényes - működést nem lehet tovább folytatni. A döntéseket a továbbiakban tehát a törvényes módon a fővárosi közgyűlés, illetve annak bizottságai hozzák meg, a BKK előterjesztései alapján.
A legjobban a BKK Közútnál lélegeztek fel az emberek, azt mondták, legalább másfél éve olyan szintű megaláztatásnak és csicskáztatásnak vannak kitéve a BKK részéről, hogy azt emberileg már nem lehet tovább elviselni.
Azok számára, akik az integráció miatt aggódnak, az a hír, hogy mostantól nem egyetlen ember, hanem várhatóan egy nagyobb csapat összessége fog koordinálni. Az ezért felelős vezető pedig a BVH vezetője lesz. Mielőtt még valaki megijedne, ne tegye, a jelenleg folyó BKK-s beruházásoknál botrányos a lebonyolítás, és semmilyen érdemi koordináció nincs. Ez tehát egy olyan terület, ami feladata lett volna a BKK-nak, ám csak a duma oldalon tudtak eredményeket felmutatni. Reméljük a BVH vezetője jobb koordinátor lesz."