AD-blacklist1

2014
szep.
09

Tételes elszámolást várnak Tarlós Istvántól

Írta: Szerk.

zaszlo-kozgyulesAz MSZP és az Együtt-PM azzal a szándékkal kérte a Fővárosi Közgyűlés összehívását, hogy azon tételes elszámolást kérjen Tarlós Istvántól, a főpolgármester elmúlt négyéves teljesítményéről.

 

 

 

Erről Horváth Csaba, az MSZP budapesti frakcióvezetője és Kaltenbach Jenő Együtt-PM-es független fővárosi képviselő beszélt újságíróknak kedden, a sikertelenül összehívott közgyűlési ülés után. Ugyanis határozatképtelenség miatt elmaradt a szocialista és független képviselők által kezdeményezett rendkívüli ülés, amelyen összesen csak öt szocialista és két független képviselő jelent meg.


   bp-kgy2Horváth Csaba (a képen középen) elmondta, azt szerették volna elérni, hogy a városvezetés számoljon el az elmúlt négy év megoldatlan problémáival, így például a BKV-finanszírozás nehézségeivel, a Bálna üzemeltetésének gondjaival, valamint a csömöri szemétégető megépítése körüli problémákkal, amely miatt uniós források is veszélybe kerültek.
   A szocialista politikus aláhúzta, azt várja Tarlós Istvántól, hogy írásban számoljon el teljesítményéről választóinak.


Kaltenbach Jenő (a képen balra) úgy fogalmazott, Budapestnek az elmúlt négy évben nem főpolgármestere, hanem despotája volt, a Fővárosi Közgyűlés pedig kizárólag a Fidesz érdekeit szolgálta. Az ellenzéki politikus szerint ezt támasztja alá, hogy míg a kormánypártok az elmúlt években kényükre-kedvükre összehívtak közgyűléseket, addig az ellenzék javaslatait kivétel nélkül lesöpörték.
   A budapestiek ezért az októberi önkormányzati választáson arról dönthetnek, szeretnének-e demokráciát városukban és olyan városvezetést, amely betekintést enged saját működésébe – fejtette ki Kaltenbach Jenő.


   Horváth Csaba kérdésre válaszolva elmondta, korábban azért mondták azt, hogy nem vesznek részt az általuk kezdeményezett közgyűlésen, mert látták, hogy abból Tarlós István "kutyakomédiát" csinál, nem biztosítja az ülés megkezdéséhez szükséges kormánypárti többséget. Horváth Csaba közölte, ők végül azért jöttek el, hogy ezen felülemelkedve megpróbálják elszámoltatni a főpolgármestert.
   A szocialista politikus további kérdésekre válaszolva azt mondta, az önkormányzati választásokig nem terveznek újabb közgyűlést összehívatni.

 

MTI; MTI Fotó: Marjai János, 444.hu