AD-blacklist1

2014
júl.
23

Garantált győzelem

bp-címerJelen állás szerint kényelmes többséget szerezhet magának ősszel a Fidesz-KDNP a fővárosi közgyűlésben, miután az Alkotmánybíróság lényeges elemeiben jóváhagyta a budapesti választási rendszert átszabó, június 10-én elfogadott törvénymódosítást.

 

 

 

 

,,Néhány egyszerű számítás után világosan látszik, miért volt sürgős a Fidesznek, hogy rögtön az EP-választások után, négy hónappal az önkormányzati voksolás előtt átszabja a budapesti választási rendszert. Bár a baloldal nem tért magához 2010 óta, a régi rendszer egyáltalán nem garantálta volna a kormánypárti többséget a fővárosban. Az új szisztéma alapján viszont szinte mindent visznek majd. A VS.hu számításai alapján több mint valószínű, hogy épp ez a cél lebeghetett a törvény kidolgozóinak szeme előtt, hiszen e nélkül egyáltalán nem lenne biztos a kormánypárti győzelem. (...)


Az Alkotmánybíróság hétfői döntése után biztosan az új, másfél hónapja elfogadott rendszer szerint választanak októberben Budapesten: a pártlistás szavazás helyett a 23 kerületi polgármester automatikusan tagja lesz a közgyűlésnek, további kilenc mandátumot a pártok kompenzációs listáiról, a nem nyertes polgármester-jelöltekre leadott szavazatok alapján lehet megszerezni (a 33. tag a továbbra is közvetlenül választott főpolgármester lesz).


Ez a megoldás egyértelműen az összefogás felé tereli a baloldali ellenzéket, hiszen külön indulva biztosan nem lenne esélyük megnyerni egyetlen kerületi polgármesteri posztot sem. Ugyanakkor a május 25-i adatok alapján összefogva sem remélhetnek túl sokat: csak két kerület van – a IV. és a XIII. –, ahol a baloldali pártok összesen több szavazatot kaptak, mint a Fidesz-KDNP, vagyis ez alapján a kormánypártoknak 21 mandátuma lehet a közgyűlésben. A két baloldali polgármester mellé a kompenzációs listáról csatlakozhatna még hat baloldali, két jobbikos és egy LMP-s közgyűlési tag."


A VS.hu elemzése itt olvasható.