AD-blacklist1

2014
júl.
21

Imázsromboló erőszakos taxisok

taxiAz Országos Taxis Szövetség (OTSZ) mélységesen felháborodott rajta és elítéli azoknak a taxisoknak a magatartását, akik rendkívül rossz hírbe hozták az ágazat minden dolgozóját az elmúlt napokban okozott durva és erőszakos cselekményeikkel. Budapesten az elmúlt napokban erőszakoskodott pár taxis.

 

 

 


A Blikk hétfőn arról írt, hogy az Omega zenekar dobosát, Debreczeni Ferencet és billentyűsét, Benkő Lászlót vasárnap hajnalban Budapesten egy taxis úgy megverte, hogy kórházi ellátásra szorultak. A lap szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap azt közölte, hogy egy budapesti lakost gyanúsítottként hallgattak ki a súlyos testi sértés miatt indult ügyben. Ugyancsak a Blikk írt szombaton arról, hogy a BKV volt szóvivőjét, a kerékpározó Szilágyi Károlyt kis híján elgázolta, majd üldözőbe vette, végül megverte egy taxis.


Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) mélységesen felháborodott rajta és elítéli azoknak a taxisoknak a magatartását, akik rendkívül rossz hírbe hozták az ágazat minden dolgozóját az elmúlt napokban okozott durva és erőszakos cselekményeikkel Az OTSZ szégyenletesnek nevezete azt, hogy egy taxis bárhol az utasokon verje le vélt vagy valós sérelmeit.
,,Szégyenletes az, hogy egy közfeladatot ellátó taxis, - aki a közösségi közlekedés részét képezi egy adott településen - rombolja a tisztességes és törvényt tisztelő taxisokról kialakult általános megítélést a közvéleményben" - írták.
Leszögezték, Magyarországon a taxisok többsége betartja a jogszabályokat és tiszteli az utasait. Teszi ezt többek között azért, mert utasok nélkül nem létezne a taxis sem - jegyezték meg.
Közölték, mivel az elmúlt időszakban ,,egyre több, az engedéllyel és egyéb igazolásokkal sem rendelkező taxis", aki - megtévesztve az utasokat - folyamatosan része a közösségi közlekedésnek, rendkívül nagy károkat okozva ezzel az utasoknak, a szakmának és a teljes magyar gazdaságnak. A szövetség ezért kezdeményezi a kormányhivatalnál és a szakminisztériumoknál a kormányrendelet megújítását.


(MTI)