AD-blacklist1

2014
ápr.
25

Ülősztrájk a náci emlékmű ellen!

naci megszallas emlekmuA tiltakozás új formájával, az ülősztrájkkal próbálják aktivisták megakadályozni, hogy a Szabadság térre tervezett, a második világháborút szerintük újraértelmezni próbáló szobrot megépítsék.

 

 

 

 

Mint a nol.hu írta, a Szabadság téren polgári engedetlenségbe ment át a megszállási emlékmű ellen folyó tiltakozás. A demonstrálók kisebb csoportja péntek reggel fél hat körül jelent meg a téren, hogy elfoglalja a munkaterületet, még mielőtt újra felhúzzák az épülő emlékmű körül a kordont.
Tíz aktivista ezek után helyet foglalt az építkezés területén. A résztvevők egyike, Magyar Fruzsina tiltakozásukról azt mondta: itt náci emlékmű nem épül. Elmondása szerint rendőri felszólításra sem mozdulnak a helyszínről, ha pedig vinni akarnák őket, megpróbálnak majd egymásba kapaszkodni. Erre azonban az akció kezdetét követően nem volt szükség, senki sem akadályozta az aktivistákat a terület elfoglalásában, és egyelőre távozásra bírni sem próbálták őket.
Az atv.hu szerint reggel a munkások összepakoltak és elmentek a térről.

 

 


Egy emlékmű sem kell a térre!

- Nincs helye a szabadságról elnevezett téren sem a szovjet hősi, sem pedig a német megszállás áldozatainak emlékére építendő emlékműnek, hanem az 1945 előtti állapotokat kellene helyreállítani az ereklyés országzászlóval - jelentette ki Barcsa-Turner Gábor a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) alelnöke csütörtökön a fővárosi Szabadság téren tartott sajtótájékoztatón.
Incze Béla, a HVIM társelnöke súlyos problémának nevezte, hogy nem bontják el a szovjet hősi emlékművet, sőt egy "német megszállási emlékművet" is fel akarnak építeni a Szabadság téren. A radikális szervezet álláspontja szerint Magyarországot nem szállta meg a német hadsereg a második világháború végén, hanem szövetséges haderőként érkeztek ide.
A sajtótájékoztató végén korabeli propaganda-plakátokat és fotókat helyeztek el a "német megszállási emlékművet" övező kordonon (ezeket az ott tüntetők letépkedték). Ezt követően egy nagyméretű molinót erősítettek a szovjet hősi emlékműre, amelyet ezúttal nem védett vasrács, mert azt a rendőrség előzőleg elbontotta. A molinóra az volt írva, hogy "Gyilkosok emlékműve". A rendőrség nagy erőkkel volt jelen a helyszínen, de nem léptek közbe, csak lekamerázták az emlékművek körül lévőket. Rendbontás nem volt. (MTI)