AD-blacklist1

2014
ápr.
24

Világörökségi cím a temetőnek?

st zsido temetoTöbb mint 150 fekete-fehér képen mutatja be a VIII. kerületi Salgótarjáni utcai, zárt zsidó temető világát Tóth Vilmos történész új albumában. A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) gondozásában megjelent kötetet szerdán mutatták be Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban.

 

 

 

 

A VIII. kerületben található, 1874-ben megnyitott Salgótarjáni utcai zsidó temető a főváros és az ország egyik legjelentősebb sírkertje és műemléke.
- A magára hagyott temető hamarosan az enyészet martalékévá válik, ezért közös összefogással minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy megállítsuk a műemlékvédelem alatt álló sírkert lassú pusztulását – hangsúlyozta Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI elnöke.


A temető 2002 óta műemléki védelem alatt áll, 2006-ban 24 sír a Nemzeti Sírkert részeként került oltalom alá. A temető többek között Vázsonyi Vilmos politikus, miniszter, Weiss Manfréd nagyiparos, Bacher Vilmos, Bloch Mózes és Kaufmann Dávid nemzetközi rangú tudósok, Fényes Adolf festőművész, Zwack József, valamint Kiss József költő nyughelye.
- Munkatársaimmal azon dolgozunk, hogy a sírkert felkerüljön az UNESCO világörökségi listára. Az az álmom - ahogy a könyv szerzője, Tóth Vilmos is fogalmaz -, hogy Magyarország egyik legkülönlegesebb és műemlékekben leggazdagabb sírkertje nemzetközileg is számon tartott, ismert temető legyen – tett hozz az elnök.


Tóth Vilmos történész, az album szerzője és szerkesztője a kötet ismertetésekor elmondta: a Salgótarjáni utcai sírkert ma már Budapest legrégebbi zsidó temetője. A Kozma utcai sírkert 1891-es megnyitásáig ez volt a pesti oldal egyetlen zsidó temetője, amelynek mai képe az 1920-as évekre alakult ki. Az 1950-es években még rendszeresek voltak a temetések, majd egyre ritkábbak lettek, a legutolsót 2004-ben tartották. A történész hangsúlyozta: gyáriparos és nagykereskedő családok mauzóleumai és sírboltjai mellett jelentős rabbik, tudósok, művészek és politikusok nyugszanak a Salgótarjáni utcai temetőben.


(MTI)

 


Wiesenthal-díjak
Átadták a Wiesenthal-díjakat szerdán Budapesten, a náci bűnösök 1945 utáni felkutatásáról ismert Simon Wiesenthalról elnevezett elismerést az idén Magóné Tóth Gyöngyi, a Kalocsai Szent István Gimnázium igazgatóhelyettese, Horák Magda szerkesztő, valamint Urbancsok Zsolt, a makói levéltár főlevéltárosa vehette át a magyarországi holokauszt emlékének megőrzésért végzett tevékenységéért.