AD-blacklist1

2013
ápr.
13

A Főtáv újra visszaél helyzetével?

fotav logoOPTIMA FIDE Civil Mozgalom Egyesület néven nyilvántartásba vétel alatt áll egy civil kezdeményezés. Az egyesület szakemberei jelenleg is jogi, közgazdasági és közigazgatási szakmai segítséget nyújtanak a Főtáv túlszámlázásával kapcsolatos peres eljárásokban. Szerintük a cég továbbra is a régi gyakorlatot folytatja.


A Nemzeti Fejlesztési Miniszter 2011. április 15-től jogosult a hatósági ár megállapítására, ezt megelőzően a fővárosi önkormányzat volt a Főtáv tulajdonosaként az árhatóság, sőt a fogyasztóvédelmi feladatokat is ellátta a jegyző személyében. Ez a helyzet súlyos szabálytalanságokra, törvénysértésekre adott módot hosszú éveken keresztül, melyet az Állami Számvevőszék tárt fel 2009-ben.


Az ÁSZ jelentésében egyértelműen megállapította, hogy az önkormányzat nem járt el megfelelő gondossággal a távhőszolgáltatás hatóságai díjai megállapításánál. A távhő hatósági díjára éveken keresztül a Főtáv tett javaslatot az önkormányzatnak, amely rendeletben döntött a hatósági díjról. Magától értetődően rendre jóváhagyta a saját cége árkalkulációit.
Megállapítást nyert, hogy éveken keresztül olyan tételek kerültek a távfűtés alapdíjába, melyeket a hatályos jogszabályok egyértelműen kizártak: ilyenek pl. az új fogyasztók bekötésének költségei, alapítványi, szponzori támogatások, fix vezetői prémiumok, a cégautók magánhasználatából adódó adóterhek, sőt a panellakók fizették a fővárosháza fűtését is.
Az ÁSZ szerint a 2003–2007. közötti időszakban, illetve a díjmechanizmus szabályozása alapján 2008-tól nem került sor a tényleges költségeken alapuló távhődíj megállapítására. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal vizsgálata során megállapította, hogy a Főtáv díjkalkulációja alapján az önkormányzat, mint árhatóság olyan magas díjat határozott meg, amely felvetheti az árdrágítás büntetőjogi tényállásának megvalósulását, mivel nem érvényesült a távhő törvény legkisebb költségre vonatkozó előírása. A hivatal emiatt a Legfőbb Ügyésznél feljelentést tett.


Mindezek ellenére a Főtáv még mindig nem tett semmit a főváros lakosságával történő elszámolás érdekében. A helyett, hogy visszafizetné, jóváírná a jogellenesen beszedett összegeket, továbbra is ezen megalkotásakor már jogellenes és az óta hatályon kívül helyezett önkormányzati rendeletre alapítva igyekszik érvényesíteni az ÁSZ jelentésével érintett követeléseit.
A 2013. május 1-jétől bevezetendő „Egyenletes díjfizetés” (részszámlázás) a Főtáv szerint alkalmas a kiugróan magas hődíjak elkerülésére. Az OPTIMA FIDE szakemberei szerint azonban ezzel átmenetileg ismét nem fognak érvényesülni a rezsicsökkentés érdekében tett kormányzati intézkedések.


A civil mozgalom nem ért egyet a Főtáv  azon szándékával, miszerint a távhővel fűtött ingatlanok tulajdonosai külön nyilatkozatban kérjék, hogy a szolgáltató továbbra is úgy számlázzon, ahogy eddig. Különösen sérelmezik azt a gyakorlatot, hogy azok, akik nem nyilatkoznak, automatikusan áttérnek az új rendszerre. Úgy vélik, ebben az esetben egy közműcég ismét visszaél monopolhelyzetével a kiszolgáltatott fogyasztókkal szemben.
Az egyesület javasolja, hogy a távfűtéses ingatlanok tulajdonosai egy nyilatkozatot jutassanak el a Főtávhoz. A nyilatkozatot minden érdeklődőnek elektronikus válaszlevélben megküldik (email-címük: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.).


(forrás: OPTIMA FIDE Civil Mozgalom Egyesület)

 


Előd és utód
A Főtáv jelenlegi menedzsmnetje kőbányai szempontból is igen érdekes. 2010 után a felügyelőbizottság tagja volt Élő Norbert kőbányai önkormányzati képviselő, ő most már nincs a testületben. Benne van viszont elnökként Andó Sándor, korábbi X. kerületi polgármester (MSZP), illetve Kovács Róbert jelenlegi városvezető (Fidesz). (10kerkult.hu)