AD-blacklist1

2017
aug.
16

Majdnem félmillió látogató a Szigeten

Írta: szerk

last day2Az idei, 25. Sziget fesztiválon is nagyon sokan, mintegy 450 ezren szórakoztak. A Sziget ezúttal is látványos end show-val, Dimitri Vegas és Like Mike tűzijátékkal körített dj-kocertjével ért véget.


  

 

   – Idén két teltházas napunk volt: a nyitó mínusz egyedik nap, amikor Pink lépett fel, illetve a szombat, amikor Macklemore és Ryan Lewis volt a fő attrakció a nagyszínpadon. A várható 450 ezres összlátogatószám mintegy tíz százalékos csökkenést mutat a tavalyi rekordadathoz, a 496 ezerhez képest – mondta kedden este Kádár Tamás cégvezető.
    Hozzátette: a csökkenés ellenére bíznak abban, hogy idén is több százmilliós bevétellel zár a Sziget Kft. Kiemelte, hogy bár néhány tervezett előadót nem tudtak elhozni a fesztiválra, a koncertek körül minden rendben volt, „ha csak azt nem számítjuk, hogy Macklemore-t a fellépése után a veseköveivel kórházba kellett szállítani”.

     last day4

  Az amerikai The Klezmatics zenekar koncertje

 

   – A nem zenei programok közül hatalmas sikere volt a cirkusz lenyűgöző, látványos éjféli előadásainak, meg kell említenem a Magic Mirror sátorban az ausztrál Limbo társulat artista, varietészerű produkcióját, valamint az Art of Freedom pályázat keretében megvalósult belga tervet is, amelynek keretében egy vécéajtón keresztül lehetett belépni egy házibuliba – mondta Kádár Tamás.
    Hangsúlyozta, hogy problémák és zavarok nélkül zajlott le a jubileumi fesztivál, kevesebb bűncselekmény és baleset történt, mint korábban. Az idei Szigeten mintegy ezer ember látott el biztonsági feladatokat.


    last day5Gerendai Károly főszervező az MTI-nek elmondta: olyan programot szeretett volna az idei Szigetre, amelyben kiegyenlítetten „Sziget-kompatibilis”, izgalmas zenekarok vannak, nem pedig egy-egy kiemelkedő név.


    – Nehéz kezelni azt a helyzetet, hogy folyamatosan mennek felfelé a világsztárok fellépti díjai, miközben a jegyárakból, illetve az egyéb bevételekből egyre nehezebb ezt kompenzálni. Bár kellenek a sztárok, én abban hiszek, hogy a Sziget esetében a brandnek, az ahhoz kapcsolódó élménynek kell bevonzania a látogatókat. Az elmúlt években a fesztivál abban tudott fejlődni, hogy a zene mellett az egyéb programok nagyon erősek – fejtette ki Gerendai Károly.


    A főszervező emlékeztetett arra, hogy az 1993-as induláskor és utána is jó néhány évig a Sziget zenei irányultsága egy underground kultúrkört képviselt, és másról szólt a mainstream, mint most. Hozzátette: amint a Sziget a hazai színtérről kilépett a nemzetközi porondra, ki kellett szolgálnia – elsősorban a nagyszínpad kínálatával – a látogatók többségének ízlését.
       

sziget vizitors

 

   Az idei Szigetre több hollywoodi sztár is ellátogatott, köztük Ashton Kutcher, aki a vizes vébé után a fesztiválon szórakozott feleségével, Mila Kunisszal.  – Számunkra is örömteli, hogy a nemzetközi sajtó is írt erről, és most már nem csak az amerikai Coachella fesztivál kapcsán foglalkoznak a sztárlátogatókkal – mondta végül Kádár Tamás az MTI-nek.

 

MTI; fotó: Mónus Márton, Mohai Balázs, Balogh Zoltán