AD-blacklist1

2017
ápr.
18

Új játszóhelyen nyit az operettszínház

Írta: szerk

operett2Csütörtökön nyílik meg a Budapesti Operettszínház új játszóhelye, a hajdani Moulin Rouge helyén a Kálmán Imre Teátrum: az új színpadon elsőként a névadó szerző Riviera girl című darabját mutatják be.

 

 

Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója elmondta: a nyitódarab a Csárdáskirálynő Broadway-változata, amelyet először 1917-ben, száz éve állítottak színpadra New Yorkban. Az átiratot Guy Bolton és a világhírű angol szatirikus szerző, P.G. Wodehouse készítette és még sosem játszották Magyarországon.
    Az eredeti darabból a zene és az alapszituáció maradt meg, miszerint egy arisztokrata el akar venni egy sanzonettet, minden mást megváltoztattak és a helyszínt a francia Riviérára, egy mulatóba helyezték át.


    A művet egy amerikai zenetörténésztől kapták meg, érdekes, méltó nyitásnak találták a színháztörténeti ritkaság műsorra tűzését – mondta a főigazgató, hozzátéve, hogy a darab a Broadwayn hosszú szériát ért meg, ám azóta ezt a verziót sehol nem mutatták be.
    Mint mondta, az eredeti mű szinte minden dala hallható az előadásban és továbbiak is elhangzanak, köztük amerikai szerzők és Kálmán Imre más művei.


     – Csakúgy, mint minden százéves operett esetében, a szövegkönyvet mai színpadra alkalmaztuk, illetve Závada Péter írt hozzá új dalszövegeket. Semmiképpen sem hagyományos előadást kell várni – mondta a főigazgató.


     A produkció főbb szerepeiben Lévai Enikő, Szendy Szilvi, Kardffy Aisha, Barkóczi Sándor, György-Rózsa Sándor, Kerényi Miklós Máté, Németh Attila, Szabó P. Szilveszter és Vasvári Csaba látható. A jelmezeket Füzér Anni, a díszletet Rákay Tamás tervezte. Rendezte: Kerényi Miklós Gábor  

    A Budapesti Operettszínház mintegy száz év után nyitja újra össze főépületével az 1922-ben leválasztott, később Moulin Rouge néven ismert épületrészt. A színház egyedi színpadtechnikával felszerelt kamara-játszóhellyel gazdagodik, amely 160-180 néző befogadására alkalmas.
         A tervezés és átépítés csaknem két évig tartott, mintegy 450 millió forintból valósult meg, 90 százalékban állami, 10 százalékban önkormányzati forrásból.
    

 
MTI; fotó: jegy.hu