AD-blacklist1

2016
okt.
27

Faültetési program indul Budapesten

Írta: szerk

fa1Tízezer új fát Budapestre! címmel indít faültetési programot a Fővárosi Önkormányzat - jelentette be Tarlós István főpolgármester csütörtökön a Városligeti fasorban, ahol elmondta azt is: céljuk, hogy 2019-ig 8 ezer üres fővárosi fahelyet ültessenek be.

    

 

A program részeként még idén 20 kerület 62 utcájában több mint 1600 új fát ültet el a Főkert Nonprofit Zrt. A Városligeti fasorba 180 vadgesztenye fát ültetnek, míg az Andrássy út 29 új kőrissel, a Hungária körút X. kerületi szakasza 50 juharfával gazdagodik, de fapótlások lesznek a Nagy Lajos király útján, az újpesti Fóti úton és a ferihegyi gyorsforgalmi út mentén, valamint a Hűvösvölgyi úton is. Tarlós István ezt a Városligeti fasorban tartott sajtótájékoztatón mondta, melyet Ligetvédők „Egyetlen fát sem kell kivágni ahhoz, hogy ültessünk tízezret! Ez még pótlásnak is kevés!” molinót tartó aktivistái bekiabálásokkal és dudálással zavartak meg.

 

    fa2

 

   A program ötletgazdája, Persányi Miklós, a Liget-projekt kert- és tájépítészeti beruházásaiért felelős kormánybiztosa úgy fogalmazott: – Fakivágás nélkül nem lehet sem parkot, sem fasort fenntartani. Jogszabály-módosítással el lehetne érni, hogy a Liget-projekt költségvetéséből a környező területek zöldítésére is lehessen pénzt fordítani.


    Az eseményen Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere elmondta, hogy csütörtökön a Városligeti fasorban több mint 150 új növendék fát ültetnek el. – A program mellett a terézvárosi képviselőtestület pártállástól függetlenül egyhangúlag szavazott – jegyezte meg.
    


MTI; fotó: Kovács Attila