Népszerűbb Erdélyben, mint itthon
Meghívó. A mosolykapukon át… Író-olvasó találkozó, kötetlen beszélgetés Bódai-Soós Judit íróval. A meghívás január 27-én kora estére szólt az Újhegyi közösségi házba. Az irodalmi est ötlete annál is inkább érdekes volt, mert nincs egy hónapja, hogy az írónő mesepályázatának eredményéről, a Kárpátok kincse c. kötetről beszélgettünk.
A foci, a sakk és a mértan keveréke
Hosszú szünet után Kőbányán újra él az asztali labdarúgás, vagy inkább közkeletű nevén a gombfoci. Az ESE kanyargós út után lelt otthonra a Kőrösi kultúrházban.
Kétszáz gyerek, öt év, egy klub
Az OTP – MOL Bozsik intézményi program X. kerületi körzeti tornáját 2011. január 21-én rendezték meg a kőbányai Szent László Gimnázium sportcsarnokában. A program reggel fél kilenckor kezdődött, s délután ért véget. Közben mintegy kétszáz óvodás és általános iskolás focizott a teremben.
Kőbánya

Balatonfüredi kirándulás
2023.10.11. | szerk
2023. szeptember 28-án, csütörtökön a Gizella kórháznál gyülekeztek a Stroke-klub tagjai, hogy egy jó kis kirándulásra induljunk. Olyan szép volt az idő, hogy még viccelődtünk is: ez a mi nyarunk, a „vénasszonyok nyara”. Az úticél mindenkit lázba hozott, hiszen Balatonfüredre...
Művelődés
Kőbánya Mozartja
2023.11.19. | Oszvald György
Vitéz Laura nevét nem sokan ismerik Kőbányán, de Magyarországon sem. Annál többen tudják a nagyvilágban, hogy ki az a kedves fiatal leány, aki sorra nyeri a nemzetközi zenei versenyek zeneszerzői...
Budapest

Tüntetés a végrehajtások áldozataiért
2023.05.31. | szerk
Tüntetést szervezett a Szikra Mozgalom május 30-án, kedd délutánra a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épülete elé, a demonstrálók a ,,végrehajtói maffia felszámolását" és a végrehajtások áldozatainak támogatását követelték.
Magyarország

Berlin 2023 Speciális Olimpiai Játékok
2023.05.31. | Oszvald György
A Berlin 2023 Speciális Olimpiai Játékokra utazó magyar csapat tagjait fogadta a köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában, Budapesten. Az eseményen a magyar csapat tagjai ünnepélyes esküt tettek.
Suli

A sikeres nyelvtanulás tízparancsolata
2023.11.14. | szerk
Egyre jobban kellene beszélnünk különböző nyelveken, ezt közvetíti felénk a gyorsuló világunk az élet minden területéről. Mi, akik egy pici ország lakói vagyunk, tapasztalhatjuk, hogy milyen erővel tört be az...
Sport

Magyar teke-siker Svédországban – nem hivatalos világcsúccsal
2023.09.04. | Oszvald György
Szalai-Bordács Dorottya a Rákoshegyi VSE tekézője, magyar bajnok és magyar válogatott, szenzációs eredményt ért el egy svédországi, nemzetközi teke kupán (Scandinavian Crown, Västerås - 9PIN Bowling) augusztus utolsó hétvégéjén. Nem...
Vélemény
-
Amikor az igazság szembe jön
Nagy ritkán, de előfordul, hogy olyan információval találkozom, ami nagyon ritkán jut el még a legvehemensebb hírvadászokhoz is. Hát, most ez megtörtén, s bár nem tartoma magam hírfalónak, azért igyekszem figyelemmel kísérni a politikai "csemegéket". A napokban is ez történt, így leletem rá az ellenszel.hu oldalon közölt videóra. A cím veretes és sokatmondó. A véleményalkotást az olvasókra bízom - pro és kontra. A január első hetében megjelent hír IDE kattintva tekinthető meg, tartalmazva az Orbán Viktor az Európai Parlament nyilvánossága előtt kiosztó felszólalást.